Hány éve van még hátra a fogyasztói társadalmunknak? Véget ér egy éra az emberiség történetében, amely sokak számára egy korábban elképzelhetetlennek tűnő bőséget hozott? Fel kell készülnie a fogyasztónak arra, hogy a jövőben nem vásárolhat meg mindent, amire csak pénze lesz, s újra a hiány és a szegénység fogja jellemezni a mindennapi életet?

Egy neves fizikus előadását hallgatva, aztán okos emberkék beszélgetését figyelve megállapíthattam, remény még van, de a kiutat valahogy nem akarjuk megtalálni! Fogyasztunk, és közben tudjuk, szépen „lassan”, de annál nagyobb bizonyossággal, elfogy minden természeti kincs körülöttünk, pedig annyi más lehetőség is állna előttünk, természetesen elméletileg. Hiszen mindezek ellenére nem vagyunk képesek ezek szerint cselekedni, döntéseket hozni, mert ez azt jelentené, hogy változtatnunk kell eddigi kellemes életünkön.
Kedves Olvasó, most nem kell azt gondolni, hogy valamilyen kőkemény globalizáció-ellenes üres puffogtatás fog következni puskámból, mert szerintem az ily módon elátkozott világtendencia korántsem felelős minden mocsokért, amit naponta megélünk. Mindannyian odatettük a részünket, s azzal, hogy szétverünk autókat és elfajzott társaságokba szerveződünk még nem oldódik meg a probléma. Katasztrófa kell, hiszen csak ezeket követően tud majd fejlődni az ember, hiszen manapság láthatjuk, a jelenlegi komoly pénzügyi válság sincs nagyobb hatással az emberi gondolkodásra.
Kérdezzük meg magunktól, vajon mire is ösztönöznek politikai vezetőink manapság! Fogyasztásra és megint csak fogyasztásra, mivel azzal lendülhet fel a gazdaság! Ez nem valamiféle üres propaganda, hiszen mint közgazdász, én is tudom, hogy a fogyasztás milyen pozitív hatással van a nemzeti gazdaságok makroökonómiai mutatóira. Ördögi körben lennénk tehát, vagy csak egy gödörben, ahonnét nehéznek tűnik kimászni? Döntse el mindenki maga, de vásárlásaink mellett, ugye, létezik más értelme az életünknek! Még akkor is, ha nem nagyon hiszünk benne!
Ünnepeink, de mindennapi tevékenységeink arról szólnak, hogy a fogyasztói szerepünk minél nagyobb mértékben kielégüljön, hiszen a mértékadó dolgokat legtöbbször tárgyakban mérjük. Ez egy elkerülhetetlen jellemzője annak a kornak, amit fogyasztói társadalomnak nevezünk, de azért jó volna nem elfeledkezni arról, hogy nem az egész világ él ilyen feltételek között!
Ezért aztán veszélyes lehet az a tendencia, amit az elmúlt években tapasztalunk, ugyanis Kína és az egész ázsiai térség fejlődésével egyre több ember szeretne az amerikaihoz hasonló pazarló életmódot élni, amit viszont ez a kicsi naprendszeri bolygó nem tud elviselni. Ebből pedig végső soron semmi jó nem fog következni, hiszen az emberek elég nehezen viselik, ha valakinek valamit szabad, nekik pedig nem. A pusztítás tehát előbb vagy utóbb bekövetkezik, mert mindenki többet fog akarni, még akkor is, ha végső soron ezzel mindenki csak veszíthet. Szóval 7 vagy akár 8 milliárdnyian is leszünk, feltehetően nem is annyira sokára majd visszaesik a lélekszám ezen a különös képződményen, hiszen az állatvilág szabályaihoz fogunk majd alkalmazkodni (ha ma még nem tesszük ezt)!
Tegyük fel a kérdést, vajon hány gépkocsit képes elviselni ez a Föld nevű természeti csoda, hány Nokia telefont, na és éppen ki fogja eldönteni, azok éppen kinél lesznek? Én nem tudom, de hamarosan meglátjuk. Érdekes évek várnak ránk, ahogy majd elemezzük a kilábalás éveit, s annak nyomait a fogyasztóra. Az Egyesült Államokban különösen érdekes fejlemények várhatók, hiszen nemcsak a hispán hatalomátvételre kell felkészülniük, hanem arra is, hogy a világ urai már mások lesznek. Ennek ellenére nem várok valamilyen radikális új irányt a társadalmi berendezkedésben, hiszen láthatóan a tömeges kereskedelem hajtja előre a világot, s ezen nem nagyon akar senki változtatni. Legfeljebb annak formáin.
A fenti sorokat visszaolvasva még én is elcsodálkoztam magamon! Ennyire negatív lennék? Igazán nem tudok semmi jót írni decemberben, a vizsgaidőszak előtt, amikor jön a karácsony meg a télapó, s amúgy is mindenki ideges a sok hülye ajándék miatt?
Őszintén: nem megy, pozitív képet festeni, mert ugyan vannak pozitív irányvonalak, sőt még el is hihetem, hogy lehetne, de azt, hogy lesz is! Arra nem mernék fogadni, még egy eurós téttel sem!
Érezzük, mindennapjainkban kellene megállni, s eldobni a sok kacatot, amire tényleg nincs szükségünk, s azt mondani, nem fogok bedőlni az üres szavaknak. Fogyasztani egyszerű, de kiszállni a mátrixból sokkal bonyolultabb, hiszen azzal talán elvesztünk mindent. Mi lenne például, ha visszafognánk magunkat és csak azt vásárolnánk, amire valóban szükségünk van? Spórolnánk, de kimaradnánk a szokásos körökből, ahol emberekkel találkozunk, s barátaink egy részétől is eltávolodnánk. A világban meg amúgy sem változna semmi, hiszen egy fecske nem csinál nyarat!
Ennek következtében pedig majd végignézzük, ahogy a bolygó elfogy lábaink alól. Mennyi év van még hátra? Tippelni lehet, mennyi laptopot fogunk még kidobni a szemétbe addig, hány fát vágunk ki majd, hogy rövid ideig használjuk a belőle készült csomagolópapírt.
El kell végső soron fogadnunk, hogy csak egy kis senkik vagyunk ebben a nagy játékban, s úgy táncolunk, ahogy azt a vezető hatalmak akarják. Még akkor is, ha azt hisszük, hogy egyéniséget teremthetünk magunknak azzal, ha nem a kommersz márkákat vásároljuk. Észre sem vesszük, hogy ugyan olyan jól behatárolt fogyasztók vagyunk, aki a vásárolt termékekkel lázad.
Túlpörgettük a dolgokat, s ezért már nem találjuk a kiutat, s azt hiszem az emberiség egy jelentős része a fogyasztás nevű szenvedélybetegségben szenved. Persze igaz, évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt csak nagyon kevés kiválasztott érhette el azt a szintet, hogy a maihoz hasonlóan halmozzon fel termékeket, így azt is mondhatnánk, csak kompenzálni akar az egyén az ősökért is. Lehet, hogy teljesen telítődnünk kell, hogy elhiggyük, lehet ezt másként is csinálni! Akkor majd rájövünk, nem is volt annyira jó a dolog, bár az is igaz, teli hassal már nem biztos, hogy sokat mozgolódhatunk.
Az elején azt írtam, hogy vannak kiutak, csak nincs elég akarat. Nemcsak a többiekből, hanem belőlem is hiányzik ez az akaratdolog, hiszen, bár odafigyelek a természetre, nem próbálok szemetelni, meg hasonló általános dolgok, de akkor is csak a többről álmodozok, mert úgy érzem, az jelenti a megváltást! És az is meglehet, hogy éppen ezért írtam meg ezt a negatív cikket!