A második világháború befejeztével a világ sorsa a két győztes nagyhatalom, az USA és a Szovjetunió kezébe került. A Hitleri Németország legyőzésével megszűnt a nagyhatalmak közös érdeke.
Már a háború utolsó hónapjaiban kirajzolódott, hogy a második világégést követően a két szövetségesnek más-más elképzelése van az új világrendről. Az első jel Kennan hosszú távirata volt (1946. február. 22), amely elsőként figyelmeztetett a szovjet veszélyre, Churchill híres fultoni beszéde (1946. március. 5) pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a világ hamarosan két pólusra fog oszlani. Ebben a beszédben hangzott el először a vasfüggöny kifejezés. A legyőzött Német Birodalom fővárosát, Berlint megszállási övezetekre osztották. Az első majd a második berlini válság után a szovjet vezetés döntött.
1961. augusztus 13-án éjszaka lezárták a város fontosabb átkelő helyeit. A város e részeit drótkerítésekkel választották el, majd megkezdődött a berlini fal építése. A világ immár két részre szakadt. A fal megakadályozta a kelet-berliniek tömeges nyugtra való áttelepülését, valamint megnehezítette az USA kémeinek Nyugat és Kelet-Berlin közötti szabad mozgását. Azonban a fal nem csak fizikai személyeknek szabott gátat, hanem a művészeti irányzatoknak is. Míg nyugaton a művészeti ágakban az újabb irányzatok sorra jelentek meg, addig a fal keleti oldalán egyetlen művészeti forma létezett, a párt által kijelölt szocialista realizmus, avagy a szocreál. Azonban a falnak politikai, történelmi jelentőségén kívül fontos kultúrtörténeti szerepe is van. Számos alkotót megihletett. A nagy sikerű Pink Floyd zenekar 1979-ben adta ki a The Wall című albumát, amely egy rock sztár történetét dolgozza fel. A mű egyben rockopera is. A hanghordozón huszonhat szám kapott helyet, közülük a legismertebbek az Another Brick in the Wall, a Hey You, és a Goodbye Blue Sky. Az albumból 1982-ben Alan Parker filmet rendezett. A főhős szerepét Bob Geldolf alakította. 1990-ben Roger Waters-al a Pink Floyd egykori basszusgitárosának vezetésével, vendég zenészekkel a Potsdamer Platzon adták elő a Pink Floyd- The Wall című művét. Szerte Európából érkeztek a fiatalok, akik a fal lerombolását ünnepelték. A berlini fal a festőművészetre is hatással volt.
Az Amerikában már az 1970-es években teret hódított utcaművészeti ág, a graffiti már a 80-as években, Nyugat-Európa országaiban is megjelent, főképpen a nagyobb városok utcának falain. A berlini fal nyugati oldalán is hamar megjelentek az első firkák, első szövegek, amik a szomszédos kommunista rezsimet bírálták. Kis idő elteltével ezek a falfirkák egyre komolyabb művészi igénnyel elkészített színes rajzokká-festményekké fejlődtek. A rajzok sok esetben gúnyrajzokként készültek, amik a szovjet politikai vezetés vezető funkcionáriusait ábrázolták. A fal ledöntése után 1990-ben a megmaradt falmaradványok keleti oldalán létrejött egy 1,3 kiló méteres utcai, nemzetközi graffiti galéria, ami az East Side Gallery nevet kapta. Húsz évvel a fal ledöntése után a berlini vezetés felkérte azokat a művészeket, akik egykoron kifestették a falat, hogy fessék újra a rajzaikat. A város vezetői komolyan gondolták ezt a szándékukat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy minden egyes művésznek háromezer eurós tiszteletdíjat ígértek a munkáért. A határ 1989. november 9-i megnyitásával megnyílt a volt szocialista országok lakói előtt az út nyugat felé, ugyanakkor a nyugati kapitalista világ elé tárult egy új „meghódítatlan” terület. A plázák, a reklámok, a legextrémebb művészeti formák, hóbortok, extrém sportok és a gyorséttermek világa rohamos tempóban árasztotta el a volt szocialista blokk országait.
Húsz év alatt látszólag felzárkóztunk a nyugathoz. A nagyvárosok arculata szinte a nyugati metropoliszok mintájára alakul. Megszámlálhatatlan művészi irányzat talált magának táptalajt, és megannyi követőt. A színházak olyan darabokat játszanak, amelyeket a szocializmus éveiben elképzelhetetlennek tartott a pártvezetés. Az irodalmi élet is megélénkült. Sorra születtek meg az elmúlt években a jobbnál-jobb posztmodern művek. Az emberek többsége nyitott az új dolgok iránt. A graffiti és a street art egyre nagyobb teret kap. Galériák telnek meg az utca művészeinek alkotásaival. Temérdek zenekar alakult-alakul mind a mai napig. Mondhatni virágzik a kultúra. Bár ez sok helység kulturális életéről nem mondható el kis országunkban. Számos helyen az ember még mindig úgy érzi, hogy nem történt rendszerváltás. A kultúra házai sok településen még őrzik a szocializmus évei alatt rájuk aggatott köntöst, annak minden velejáróval együtt, vagyis anno a KGST tagországaiban készült remek bútoripari termékekkel berendezve, de ez sajnos a posztjukon ülő vezetők számlájára írható. A fiatalok nagy többsége számos dolgot elérhet.
Olyan dolgokat csinálhatnak, amik szüleik számára azokban az években csak álomnak tűnhettek. Bárki szabadon festhet, írhat, zenélhet, színészkedhet, tanulhat, nem kell félnie az öltönyös úri emberektől, akik egyszer csak megjelennek, és mindenféle kérdésekkel bombázzák őket. A fal ledöntésével a keleti blokk volt országainak lakosai megkapták azt, amire évtizedekig vártak. A szabadságot. A nyugati világból számos jó és rossz dolog érkezett. Nem az én tisztem eldönteni, hogyan áll jelenleg az a bizonyos mérleg. Sokan bírálják a régi rendszert, sokan bírálják az újat. A fal emléke még rengeteg emberben mélyen él. Bár a vasfüggöny megszűnésével, a fal leomlásával átalakult Közép-Európa arculata, és a rendszer is megváltozott, de sok ember fejében mind a mai napig nem történt meg a rendszerváltás. A berlini fal leomlásának és a rendszerváltásnak mára már kialakult a kettős megítélése.
RSS-csatorna hozzászólásai
