A berlini fal leomlása után nagyot fordult a világ, egy több, mint 44 éves, vasfüggönnyel kettéválasztott korszak ért véget Kelet-Európában a rendszerváltással, végre demokratikus, nemcsak fizikailag, de gondolataiban is szabad korszakot hozott el.

Véget ért a hidegháború, mely a kétpólusú világot évtizedekig az atomháború a kölcsönös elpusztítás rémképével fenyegette, vagy pedig politikai játszmák áldozatává tettek. De mindez véget ért, Kelet-Európából pedig kivonultak az orosz csapatok. Azt hittük, azt hihettük, eljön most a Kánaán, és nagyobb bizalommal tekintettünk a jövőbe. Viszont a naivnak bizonyultunk. Aki gyakrabban lapozza a történelemkönyvek lapjait, fel kellett hogy eszméljen, 20 év nem a világ. Sőt a kétpólusú világ sem máról a holnapra alakult ki, tehát a változás is sokáig fog tartani.

Az idő homokórája pedig csak pergett, a Varsói szerződés egykori oszlopos tagjai, kik ugyanakkor 56-ban és 68-ban is megismerhették a kölcsönös, testvéri segítségnyújtás előnyeit, kis csoportokban a NATO kebelébe vándoroltak, és Moszkvának ez természetesen nem tetszett.

Bizony húsz év nem a világ, nem elég ahhoz, hogy az 1917 októberétől szorgosan építgetett birodalom hipp-hopp a demokrácia és az emberi jogok győzhetetlen bajnokává váljon. Nem lehet az, mert a birodalom nem halt meg, csak átalakult. Átalakult, és az erővonalak is átrendeződtek, mert az Atlanti-óceán túlsó felén ott pöffeszkedik egy másik birodalom. Ő az előzővel ellentétben igen is elmondhatja, ő a demokrácia győzhetetlen bajnoka, sőt a legfőbb exportőre is, mert 3 év leforgása alatt két országot is sikerült meggyőznie, jobb ez így nekik, „demokratikusan”. De mi az, ami változott?

Castro, tekintve hogy idén múlt 83 éves, megint a figyelem középpontjába kerülhet, na nem élve, hanem majd ha az örök vadászmezőkön szivarozik Che Guevarával. A kis karibi ország ugyanis megérett a változásokra, legalább is Washingtonban ezt egyesek így gondolják. Ahogy Dél-Amerikában is új dallamokat játszanak, igaz a régi húrokon. Mióta az ikertornyok ledőltek a birodalom tekintete keletnek szegeződött, egy bolíviai hazafi pedig megérezte a változás szelét és úgy gondolta, tenni kéne. De mert ezt valakik másképp gondolták Eduardónak el kellett hallgatnia, akik pedig pontot tettek élete regényére nem biztos, hogy beszéltek spanyolul és nem biztos, hogy semmi közük sem volt Moszkvához. Mert a szovjet boszorkánykonyha ajtaját ugyan bezárták, de a receptek még megvannak. Az idő halad, az arcok változnak, a történelem főszereplői cserélődnek, de a célok, érdekek maradnak.

Oroszországban ma törvénnyel készülnek szabályozni történelmének megítélését, az Egyesült Államok meg újrajátssza, amit már Nagy Sándor, Anglia és a Szovjetunió megpróbált Afganisztánban körülbelül ugyan olyan eséllyel. S a két jóbarát közben árgus szemekkel figyelik a másik hátratett kezét, miközben vigyorogva kezet fognak és 20 húsz év után megint összeölelkeznek, egy kicsit.