A nemrégiben nálunk is bemutatott Sashe nevű portálon elragadó gyöngy- és kristályékszerekre bukkantunk. Mondanunk sem kell, kíváncsiak lettünk, ennek eredményeképp pedig megszületett az alábbi beszélgetés Sándor Erikával, a nyakékek, karkötők és fülbevalók készítőjével.
Szakmád-e az ékszerkészítés vagy a hobbid nőtte ki magát ilyen magas szintre?
Eredeti szakmám szerint magyar−esztétika szakos tanár vagyok, körülbelül másfél éve végeztem a pozsonyi Comenius Egyetemen. Tanítani valójában sosem szerettem volna… Egy ideig írogattam, nyaranta könyvtáros voltam, közben nyelvész is szerettem volna lenni meg újságíró, de egyik sem tudott lekötni hosszabb ideig.
Mióta foglalkozol gyöngyékszerekkel? Hol tanultad a technikát?
Ékszerkészítéssel alig több mint két éve foglalkozom komolyabban, de ma sem kizárólag ebből élek. Az egyetem utolsó éve alatt akadtak kezembe a gyöngyök, konkrétan egy pesti kirándulás alkalmával vettem az elsőket a párom biztatására. Kellett a kezdetekben a noszogatás, mert a minőségi alapanyagok ára bizony magasabb, mint az egyszerű, műanyag kínai gyöngyöké, de nagyon örülök neki, hogy rászántam magam. Tanárom, mesterem nem volt, egy internetes fórumon kaptam a kezdetekben sok segítséget. Könyvekből, on-line fűzési segédletekből igyekeztem tanulni. Tanfolyamon két-három alkalommal voltam, gyöngyhorgolást, illetve drótékszer-készítést tanultam, de végül egyik technikát sem szerettem meg különösebben.
Te magad tervezed az ékszereket? Honnan merítesz inspirációt?
Eleinte kizárólag előre megrajzolt minták alapján dolgoztam, és csak a színek megválasztásával tértem el az eredetitől. Ahhoz, hogy saját ékszereket kezdjek el tervezni, kellett, hogy többféle technikát, stílust kipróbáljak, és hogy biztos alapokkal induljak. Körülbelül fél év fűzés után fordult elő először, hogy elkezdtem valamit minta alapján készíteni, de végül a saját elképzelésem alapján fejeztem be. Mostanában nagyon ritkán, csak külön kérésre, és általában rossz szájízzel fűzök könyvből. Pár hónapja kipróbáltam a gyöngyhímzést, azóta szinte kizárólag ezzel foglalkozom. Egy speciális, műbőr-szerű anyagra ragasztok köveket és varrok gyöngyöket, gombokat, strasszokat. A fűzésnél szinte folyamatosan feszélyeztek a technika lényegéből adódó határok, megkötések, a gyöngyhímzésnél ezt nem érzem. Új ötletek mindig a konkrét alapanyagok kapcsán jutnak eszembe, és a megvalósítás során még tovább alakulnak. Talán sosem fejtettem annyit, mint mostanában, de teljesen elégedett sem szoktam lenni a kész ékszerekkel – mostanában néha előfordul, hogy az vagyok. :)
Milyen alapanyagokkal dolgozol?
Nagyon szeretem a féldrágaköveket, különösen a zöld türkizt és a krizokollát. Jelenleg egy magnezit és egy zöld opál kaboson várja, hogy kezdjek velük valamit. A kövek ezoterikus tulajdonságai nem befolyásolnak, azért dolgozom velük, mert szépnek tartom őket. Tetszenek, mert minden darab teljesen egyedi, még ha a csiszolás ugyanolyan is, a kövek mintázata mindig különböző. Szívesen dolgozom még kristálygyöngyökkel, de kizárólag csak más alapanyagokkal kombinálva. Önmagukban túl kommersznek, olcsónak tartom őket, és ezzel most nem az árukra gondolok. Használok még üveggyöngyöket, elsősorban japán kásagyöngyöt és cseh csiszoltakat, illetve különböző fém alkatrészeket. Ami teljesen távol áll tőlem, az a fa a stílusából adódóan, illetve a műanyag.
Kit tarthatunk a célközönségednek? Melyik korosztály érdeklődik leginkább az ékszerek iránt?
Korosztály alapján nem tudnám behatárolni a vásárlóimat, vannak köztük fiatalabbak, mondjuk húsztól fölfelé, és idősebbek is, korhatár nélkül. Az a közös bennük, hogy elutasítják a sorozatgyártott termékeket, és valami igazán stílusosra vágynak. Szerencsére egyre többen ismerik fel a kézimunka értékét, és fordulnak el a műanyag tucatárutól az egyedi ékszerek felé.
Hol vásárolhatók meg az általad készített ékszerek?
Elsősorban Pozsony belvárosában, a Mihály kaputól nem messze található boltunkban, illetve a SaShe.sk weboldalon, ahol amatőr kézművesek és profi iparművészek mutatják be és árusítják a termékeiket. Az elmúlt másfél évben Zdenka Krivdová Gundová divattervező boltjában, a Twigiben is kaphatók voltak, ez a jövőben még nem tudom, hogyan alakul tovább. Ebben az évben szeretnék több rendezvényen, fesztiválon, vásáron is részt venni, jelenleg erre keresem a lehetőségeket.
Végezetül, bemutatnád nekünk a nevedhez fűződő Korálkový svet projektet?
A Korálkový svet, tehát a Gyöngyvilág tulajdonképpen egy kreatív műhely, ahol különböző kézműves foglalkozásokhoz, elsősorban a gyöngyfűzéshez, de a drótékszer-készítéshez, a süthető gyurmázáshoz (Fimo) és pl. a nemezeléshez is lehet alapanyagokat és szerszámokat vásárolni. Szlovákiában elsőként nálunk kapható az ún. ezüst gyurma, ami egy japán találmány, és 99,9 %-os tisztaságú ezüst ékszereket lehet készíteni belőle. Tanfolyamokat is tartunk, ahol az ékszer- és bizsukészítés alapjait lehet elsajátítani jó hangulatban, barátságos társaságban. Az alaptechnikák bemutatásán túl segítünk a megfelelő típusú gyöngyök, illetve a bizonytalanabbaknak a színek kiválasztásában is. A műhely ill. bolt Pozsonyban található, a Župné nám. 3. szám alatt, az első emeleten, webshopunk pedig a www.koralkovysvet.sk címen érhető el. Nemsokára ünnepeljük első születésnapunkat, amire több meglepetéssel és akcióval készülünk, tehát aki szeret alkotni vagy egyedi ékszerekre vágyik, annak mindenképpen érdemes figyelnie a weboldalunkat. :)
Több fotóért klikk a felső képre
fotók: Dömötör Ede, handmadebyerika.blogspot.com








