Természetesen nem, - hangzana a válasz - hiszen a húsz esztendővel ezelőtti események nagyon is valóságosak, sőt emlékezetesek voltak, s számos generáció életét határozták és határozzák meg napjainkig, de sajnos, a híres novemberi eszmék sokak szerint nem váltak valósággá, s az elmúlt évek politikai és társadalmi fejlődése nem a megálmodott irányba terelődött.
Okoskodásnak tűnhet az egész, de úgy vélem, nem vagyok egyedüli fiatal, aki az idősebb generáció elégedetlen sóhajait hallja, amikor a rendszerváltás jön szóba. Nem arról van szó, hogy az öregek visszasírják az olcsó tejet, bár sokszor csak ezt hallani, hanem inkább arról, hogy sokan valóban elhitték, valami teljesen más jöhet majd 89 után.
A valóság viszont távol került az eszméktől, hiszen a változás vesztesei a társadalom egy jelentős részét képezik napjainkban. Nem mindenki tudott ugyanis privatizálni, ügyesen vállalkozni, sőt az EU sem hozott csodát, s az egyenlők és még egyenlőbbek elve az elmúlt húsz évben változatlanul uralkodó tézisként működött. A rendszerek ugyanis nem képesek teljesen megváltoztatni az emberi gondolkodást, a hozzáállást, s a forradalmárok mindig hangzatos és nemes reformokról beszélnek, amely az egyszeri emberben nagy lelkesedést ébresztenek, de tudjuk azt, hogy a magasból aztán nagyot lehet zuhanni.
A hangzatos mondatok elhangzása egyrészt természetes, hiszen egy felfokozott közhangulatban próbálnak a szónokok egy szebb jövőt felvázolni, amelyet lehet megvalósíthatónak is tartanak abban a pillanatban, de a mindennapi gyakorlat legtöbbször valami mást, szürkébbet, esetleg feketébbet hoz. Ennek következtében aztán a lelkesedés kifulladt, s a jelenleg hatalmon lévő legnagyobb kormánypárt népszerűsége is azt mutatja, az emberek talán másra vágynak.
A szociális állam szépen becsomagolt ideológiája mögé képzelt biztonság ugyanis sokakat vonz, s talán éppen ennek figyelmen kívül hagyása miatt lett piacgazdaságunk olyan, amilyen. Természetesen gazdasági emberként én is azt mondanám, hogy a piacok viszonylag szépen és nyugatiasan működnek Szlovákiában, de a hátteret figyelve ismét csak arra kell rádöbbenünk, hogy a kilencvenes években alakulgató politikai élet mély sebeket hagyott az emberekben. Nem véletlenül készített Szabó István is filmet három éve a Rokonokból, hiszen ez a kiváló Móricz Zsigmond-regény tökéletesen ábrázolja a mai állapotokat is.
Mi lehet a baj? Esetleg túl sok kommunista élharcos maradt közel a tűzhöz 1989 után? Vagy a forradalmárok rétege rossz útra tért, esetleg csak tapasztalatlanok voltak? Talán pusztán arról van szó, hogy az emberek mindig elégedetlenek lesznek, s ezen nem lehet segíteni?
Mindegyikben van valamiféle igazság, nem szabad elfelejteni a novemberi események felbecsülhetetlenül nagy érdemeit, de őszintének és objektívnek is kell maradnunk. A politikai elit nagy része ugyanis rendszerváltozásról beszél és nem rendszerváltásról, ezzel is utalva a végső eredményre, amely a társadalmi életben bekövetkezett. Egy bársonyos forradalomnak ugyanis viszonylag békés jellege miatt nem volt olyan ereje, hogy megtisztítsa a politikai életet, hiszen a sokak által kívánt erőszakos jellegű büntetések éppen a demokratikus rendszer alappillérei ellen vétettek volna.
Ennek következtében viszont számolni lehetett azzal, hogy az egykori vezetők majd biztosítják saját jövőjüket, s ha nálunk ez nem is jelent akkora társadalmi problémát, mint Magyarországon, de a múlt árnyékai beárnyékolják a jelent.
A húsz év történelmi szempontból rövid időszak, s a térséget ismerve előfordulhat, éppen csak az elején vagyunk az útnak, amely a Kárpát-medencében élő népeket újra vezető gazdasági szereplővé teszi Európában, hiszen szellemi tőke és fizikai munkabírás tekintetében feltehetően odatartozunk, de addig is az ország vezetőinek nem csak populista megnyilvánulásaikban kéne figyelmet fordítaniuk a vesztesekre, hanem munkájuk egésze során!
RSS-csatorna hozzászólásai
