A történelem hullámzik és pulzál. Úgy 20 évenként. Körülbelül ennyi idő kell egy lélegzetvételhez. Mikor levegőt vesz, a világ tágul, épül, szarusodni kezd az épp aktuális világrend. Aztán kifújja a levegőt, és ezzel elsodorja, lebontja a megkeményedett rendszert. Nem kell sokat visszamenni az időben. 1918-ban véget ért az első világháború. 20 év múlva jött a második. 1968-ban a betokosodott rendszernek változnia kellett, de a nagyvilágban tombolt a vietnami háború és a „hidegháború“. Aztán 1989-ben ismét kifújta a levegőt a történelem, és leomlott a Fal. 2009-ben pedig válságot él a világgazdaság.

Nekem a fekete-fehér fotók színesbe változását jelenti 1989 novembere.
4 éves voltam akkor, a gyermekkor hajnalán, én még „súdružka učiteľkának“ hívtam az óvónénimet. Abban az évben súlyos légcsőgyulladással küszködtem, gyógyfürdőbe vittek a szüleim Kassa mellé. Mikor visszatértem, már javában folytak a forradalmi események – nem mintha számítottak volna rám a rendszer ellen harcolók táborában – s én szokatlanul élesen emlékszem azokra a napokra.

Az igazság, mint relatív fogalom, de vajon ugyanilyen relatív fogalom lenne-e a demokrácia is? Feltesszük a kérdést, hogy a demokratizálás vajon éppen csak egy aktuális külpolitika, egy doktrinális hatalommal a háttérben, mely biztosítja az igazolást a brutális és embertelen külpolitikai lépésekre, avagy egyfajta misszió, egyfajta küldetés?

Alacsony részvétel mellett zajlottak a megyei választások. A vesztesektől a nyertesekig minden párt azt hangoztatja, hogy győztesen mászott ki belőle. A kis pártok védekeznek, a nagyok tovább ugatnak. Öt politológusból négy még a pontos eredményt is megjósolta. A következtetések levonásával azonban óvatosnak kell lennünk.

“Az ország egyre rosszabb állapotban volt, a választásokon már csak a kormánypártiak indultak el, az ellenzékiek (már akik nem haltak meg valami véletlen balesetben) fejvesztve menekültek az országból

Egy nap, néhány évvel ezelőtt sötét esőfelhők telepedtek meg S. ország parlamentje felett, s azóta sem mozdultak meg. A meteorológusok nem értették a dolgot. Mindenféle szondákat meg meteorológiai ballonokat küldtek a törvényhozás épülete fölé vizsgálódni, de egyszerűen nem tudták megállapítani, miféle isteni kéz szögezte oda a rőt fellegeket.

Természetesen nem, - hangzana a válasz - hiszen a húsz esztendővel ezelőtti események nagyon is valóságosak, sőt emlékezetesek voltak, s számos generáció életét határozták és határozzák meg napjainkig, de sajnos, a híres novemberi eszmék sokak szerint nem váltak valósággá, s az elmúlt évek politikai és társadalmi fejlődése nem a megálmodott irányba terelődött.

2010 vége van. Magyarország és Szlovákia pengeélen táncol, a két kormányfő képtelen beszélni egymással. Az EU tétovázik, a helyzet pedig egyre jobban elmérgesedik.
A gyűlölet egyre magasabbra csap, és ki tudja, mi lesz a vége - folytatódik a Presstige játéka a politikai esélyekkel és lehetőségekkel.

Robert Fico ismét ”olajra lép” november 17-én. Először Moszkvában, majd Londonban tesz hivatalos látogatást.