A cím, melyet Faludy György a recski internálótáborról és a letartóztatását megelőző magyarországi hangulatról írt könyvének adott, aligha lehetne kifejezőbb.
1949-ben letartóztatta őt az ÁVÓ, és az Andrássy út 60 hírhedt celláiban ‘tartották’ őt (tehát kínozták, ütötték és
éheztették embertelen körülmények között) kihallgatása alatt. Az ÁVÓ különböző koholt vádak beismerésére kényszerítette (“ha legalább elkövettem volna őket, büszkébb lennék magamra”-írja), majd ezek alapján kényszermunkára ítélték és a recski táborba hurcolták, tulajdonképpen meghalni. Itt 3 évet töltött, a tábor 1951-es felszámolásáig.
Évekig tartott igazán megértenem a címet, azt hogy ez nem egy cinikus, nem egy túlzottan optimista látásmód, hanem reális és mélyen emberi. Minden borzalom ellenére Faludy mégis azt írja, hogy bizonyos megkönnyebbülést érzett a fogságban, a fennálló társadalomból kirekesztve. Úgy érezte, hogy végre nem kell meghasonulnia önmagával, nem kell állandó félelemben és kompromisszumban élnie, hanem végre ott foglal helyet a társadalomban, ahol tulajdonképpen akar, a társadalmon kívül és azzal szemben, nyíltan és őszintén, nem utolsósorban hasonló sorsú és gondolkodású emberek között.
Könyve rendkívüli beszámolója annak, hogy mit jelent az ellenállás és a szolidaritás egy elnyomó és abszurd társadalomban. A kommunista rendszer abszurditását, az állandó besúgás, figyelés, vádaskodás és félelem társadalmát saját kihallgatásán és különböző rabtársai hasonló történetein keresztül írja le. A táborban átélt szörnyűségeket pedig az egymást segítés és a rendkívüli erő, barátság, önfeláldozás és önfenntartás leírásai szövik át.
A tábor életéből talán a legrendkívülibb tény az, hogy Faludy és néhány társa minden este összegyűltek a nehéz kényszermunka után, beszélgetni. Minden estének meg volt a maga témája, történelmi események, irodalom, filozófia, művészet, bármi. Ehhez az esti rítushoz minden körülmények között ragaszkodtak - tudták, hogy ez ad nekik erőt ahhoz, hogy túléljék azt, ami velük történik. A szellemi munka, a társaság és a szolidaritás fontossága az ilyen embertelen körülmények között életeket mentett, értelmet adott a mindennapjaiknak, bármenynyire kilátástalanok is voltak egyébként.
Sokat tanulhatunk abból, hogyan viselkednek és gondolkodnak az emberek igazán nehéz helyzetben, hogy mire képesek egymásért, és hogy mit jelent ellenállni egy kegyetlen rendszernek. És talán könnyebb ez fogságban, ahol világos, hogy ki az elnyomó és ki az elnyomott, de erre kéne törekednünk minden körülmények között, minden elnyomó rendszeren belül.
RSS-csatorna hozzászólásai
