PRESStige

Friday, Mar 12th

Last update:07:30:07 PM GMT

You are here: Vélemény Blogroll Így lesz egy külügyminiszterből kampányfigura

Így lesz egy külügyminiszterből kampányfigura

lajcak
Szomorú dolog látni, ahogy egy karrierdiplomata csődöt mond, túlságosan beleéli magát belpolitikai szerepébe, ezáltal hiteltelenné válik. Miroslav Lajčák Pravdának adott interjújából kitűnik, hogy a karrierdiplomata zsebrambóként, saját harcának tekinti a szlovák-magyar konfliktust.

„Ha azt hiszitek, térdre kényszerítetek minket, nagyon tévedtek“ – mondta a diplomata az egyelőre még ellenzéki, de nemsokára már az új, legitim magyar kormányt felállító Fidesz képviselőinek. Furcsán hangzik ez egy olyan diplomata szájából, aki miniszteri megbízatása előtt a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselője volt. Olyan diplomaták után töltötte be a posztot, mint Paddy Ashdown, vagy Christian Schwarz-Schilling. Ez a poszt Európa egyik legérzékenyebb pontjának karbantartói feladata, mely a legnagyobb körültekintést és diplomatikai készséget igényli. A Balkán ugyanis még mindig rászolgál az „Európa puskaporos hordója“ címre. Lajčáknak tehát volt ideje élesben edződni, s tudhatná, hogy nyílt lánggal manipulálni kényes helyzetekben nem a legokosabb dolog. Mégis éles töltényekkel lövöldöz.

Lajčák tavaly a kissé sótlan Ján Kubišt váltotta a szlovák külügyminiszteri poszton. Sokan (én is) azt hitték, hogy a váltás kicsalogatja a bunkerharcot folytató feleket állásaikból. Egy személycsere ugyanis nagyon sokmindent kinulláz, lehetőséget ad új fejezetek megnyitására. Kubiš megkezdett külpolitikáját át lehetett volna irányítani egy gesztusalapú, nyíltan a konfliktusok kezelését előtérbe helyező politikai kapcsolatrendszerre. Erre még nagyobb esély nyílt, miután a magyar oldalon Göncz Kingát is leváltották. Helyére Balázs Péter került, s emiatt sokan hihették, hogy előrelépünk. Nem így történt.

Tovább »»»
Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
smaller | bigger

busy