Becsszóra, erősen gondolkoztam rajta, hogy valami buzdító, pozitív hangvételű cikkel állok elő a megyei választások előtt. Bármennyiszer fogtam neki, nekrológ lett belőle. Az urnák lezárultak, az eredmény többé-kevésbé ismert, itt az ideje foglalkozni azzal, hogy állunk. Régen nem választhattak már a felvidéki magyarok ilyen népes felhozatalból (MKP, Híd, SaS, SDKÚ, Júdeai Népfront), és soha nem volt a felhozatal ennyire gyenge.
Azt látni, hogy bukott az MKP, talán még nagyobbat bukott a Híd, végeredményben pedig csengettek a felvidéki magyarság megyei szintű képviseletének. Hosszú távú következtetéseket a két magyar párt népszerűségéről nem lehet levonni, mivel hiányzott a nagyágyúk, Bugár Béla és Csáky Pál mindenhol feltűnő mosolya és a kampányt megelőző szlovák világvége-hangulat. Egyedül Gál Gábor égette magát azzal, hogy neves politikus létére megyefőnöknek jelöltette magát (és elbukott), Biró Ágnes se nem tehetséges, se nem népszerű. Őszintén szólva a megyei választásos rendszer amúgy is a magyar pártok rákfenéje: programot nem lehet villantani, mert nincs mit, jellegzetes, megyei szinten népszerű politikusokat meg nem tudott kinevelni se az MKP (ez az MKP szégyene), se a Híd (ironikus módon ez is az MKP szégyene, erről majd később).
RSS-csatorna hozzászólásai
