Mert, mi is a szalon… pontosabban a francia szalon? Határozottan egy gyűjtőhely, ami egy teremről kapta a nevét. A gyűjtés a teremben pedig nem állt más gyűjtendőből ,mint személyekből, neves, híres, korukat meghatározó, karizmatikus figurákból.
Erre a furcsa bevezetőre azért vetemedtem, mert nem egészen, illetve nem csak ez a közlendőm tárgya. Szerves része ugyan, ám mégis egy személy az, akiről most szólnék. A képzavart letisztázva a személy életének egyik legemblematikusabb pontja mégis eme gyűjtőhely, a varázslatos, misztikus, múlt század eleji párizsi szalonvilág. A tárgyra térve: Gertrud Stein. Tovább az első számú jellemzési pont: amerikai írónő. Hoppá: akkor hogyan is lesz ebből kapcsolódás a hamisíthatatlanul európai fogalom és egy amerikai, ráadásul nő között?
Jó ízlésére vall a hölgynek, hogy bár hamarabb is megtehette volna (lévén az 1874-es születési év), 1904-ben Párizsba költözött, ahol testvérével, az irodalomkritikus Leoval élt együtt 1914-ig. Ez idő alatt Gertrud Steinben végérvényesen megfogalmazódott az írói mivolt. A személyisége viszont egy jóval átfogóbb és összetettebb valami, semmint ennyivel el lehetne az ő lényét intézni, írónő, élt, halt, ezt írta, ennyi.
A szalonhoz visszakanyarodva minden körülmények között meg kell említeni a személyének egyfajta katalizátor jellegét, amely utat nyitott, illetve szélesebbre és járhatóbbra gyúrta a modern művészet és irodalom olykor aknákkal megspékelt útján. Szalonja a 27 rue de Fleurs alatt volt megtalálható mindannak a népes avantgárd hadnak, melyet az évek során hihetetlen módon gyűjtött maga köré. Legjobb barátai közé tartozott Matisse és Picasso, az író Thorton Wilder, valamint Ernest Hemingway, akit lényegében ő „fedezett fel”, buzdított írásra és egyengette némileg pályafutását. Stein és fivére egész kis kollekciót halmoztak össze olyan zsenik festményeiből, mint Renoir, Cézanne, Delacroix, Toulouse-Lautrec, Gauguin, a már említett Picasso és Matisse. Szalonja állandó vendégei közé sorolható továbbá a költő Apollinaire és Max Jacob, és még sokan mások híresek, gazdagok vagy egész egyszerűen csak hírhedtek. Stein varázsa nem csak páratlan ízlésében és barátai megválogatásában rejlett. Rendkívüli személyiség volt, írásaiban pedig olyan szintű tabutémákat feszegetett, melyek különösebb feltűnés nélkül kaptak helyet a művészvilág berkeiben, azonban a puritán nagyközönség még mindig szemlesütve és pironkodva állt hozzájuk. Mert, ugye, miben is rejlik egy nő sikere, ha belegondolunk, mennyi neves férfiú volt bejáratos hozzá? Nos, vagy remek szerető, vagy ugyanilyen jó barát. Ő barátként, valamint kollégaként, szakmai társként bizonyult pompásnak, és ahhoz, hogy e tekintélyt kivívhassa, minimum leszbikusnak kellett lennie, és hála a teremtőnek, minimum az is volt. Életét és szalonját két személlyel osztotta meg, a fivérével és Alice B. Toklasszel, kivel évtizedeken keresztül élt harmonikus párkapcsolatban. E kapcsolat memoárjaként született meg Stein egyik legjelentősebb műve is, a Relationship with Alice B. Toklas, and its precursors. A kapcsolat több, pontosabban minden szempontból gyümölcsöző, kiegyensúlyozott és inspiratív volt, legfőképpen Toklas számára, aki egy amerikai zsidó család sarjaként, Párizsba érkezése első napján megismerkedett a „világfi” Steinnel, és az élete egy csapásra változott meg, és vált az avantgárd világ szerves részévé. A pár 1946-ig, Gertrude Stein haláláig élt teljes szerelemben és harmóniában együtt. Toklas e súlyos veszteség után a munkába temetkezett, és mondhatni rendhagyó szakácskönyvek írásába, kiadásukba kezdett. Közülük az egyik legpopulárisabb és legtöbb visszhangot kiváltó a The Alice B. Toklas Cookbook volt. E szakácskönyveket azon ámulatba ejtő, már-már meghökkentően provokatív recept tette emlékezetessé, mely a Toklas egyik legjobb barátja által leginkább preferált, úgynevezett "Haschich Fudge" volt. Az étel összetevői különböző gyümölcsök, diók és mogyorók keverékei fűszerekkel megbolondítva, valamint egy rendhagyó adalék, a kannabisz. Tudjuk ugyan, hogy a modern művészet nem vetett el semmit, azonban ez a negyvenes évekből származó, nyilvánosságra hozott recept több mint érdekes adaléka annak a világnak, amit mi ma (sajnos) már csak ködös elbeszélésekből ismerünk.
Gertrude Stein nem volt a világ legjobb írónője. Botrányhős sem volt a szó szoros értelmében. Vagány volt és eredeti, szerette korát, korának embereit, és azok viszont szerették őt. Megteremtette azt a művészeti „melegágyat”, melyről talán vajmi keveset tudunk, mivel a végén, az emlékezet számára úgyis mindig csak az eredmény marad, nem pedig a hozzá vezető út. Stein és világa pedig pont ezt az űrt pótolta. Nagy embereket hozott össze, segítette felemelkedésüket, óvta, ápolta, kritizálta és mindezzel inspirálta a jókat legjobbá lenni.
RSS-csatorna hozzászólásai
